BOGISICH FERENC
Bogisich Ferenc a több mint százfős, Qualitative Production Gépipari és Kereskedelmi Részvénytársaság vezérigazgatója. Mérnökként húsz éve alapította cégét, mely Európa számos országába szállít gépalkatrészeket, célgépeket, berendezéseket. Ötvenéves, életvidám, igazi gentleman, szép családdal, polgári élettel. Én azt mondom, szerencsés. Ő azt mondja: szerencse az, amikor a lehetőség találkozik a felkészültséggel. »
FOGADÁSOK EPSOMTÓL LONGCHAMP-IG
Egy sportág, amely évszázadok óta hódít, amelynek alapvető szabályai szinte semmit nem változtak; a mai napig szigorúan őrzik a tradíciókat. Ez a galopp. Amennyiben egy időutazó gép segítségével az 1700-as évek végéről valakit az Epsom Derby nézői közül áthoznánk napjainkba, pontosan tudná, hogyan kell felöltözni a versenynapra, mit kell nézni a lovakon a jártatóban, hogyan kell értelmezni a szaklapot, a Turfot és miért kell megvárni a rendben jelzést a befutás után. »
TELJES ÁTÉLÉSSEL
Kérem, hunyja le a szemét fél percre, és képzelje maga elé a világ leggyönyörűbb táját, a természet egyedülálló csodáját, amelynek látványáért érdemes megszületni. Képzeljen oda egy ösvényt vagy kerékpárutat, és saját magát, ahogy ott bringázik az idill közepén. Megvan? »
A LOVAS FÉRFI, A LÓ KEVÉSBÉ...
A lovaspólót a Gentleman számára találták ki, ha létezik sport, amelynek helye van magazinunkban, akkor az az indiai eredetű, a szubkontinensen állomásozó, a szabadidő értelmes eltöltésére vágyó angol katonatisztek által kifejlesztett játék. Méghozzá harci játék, a háború modellezése békés eszközökkel. »
Szöveg: Ch. Gáll András
Fotó: Seregély Eszter
2014.06.04. 00:03
VIRÁG
A lakóparki lakást könnyebb eladni, ha már a látványtervre is virágokat rajzolnak az erkélyládákba, a jógatanfolyamon egy szál bambusz mellett meditál a modell és nincs olyan lakberendezési újság, amelynek fotóin ne lenne egy teli váza. Az egész civilizált világ próbál visszatalálni a természethez, amelynek emblematikus tárgya a virág. Így volt ez mindig. »
Szöveg: Lugosi Viktória
Fotó: Müller László
2014.06.03. 00:02
SÁNDOR GYÖRGY
Az egyik bevásárlóközpont kávézójának asztalánál pillantom meg. Nem néz fel, dolgozik. Gépelt lapot olvas, tollal beleír. „Keresek egy embert” – lépek mellé. »
ROST ANDREA
Ha valaki nevére a Google-ban rákattintunk, és az majdnem kétszázezer találatot jelez, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az illető vitte valamire. Rost Andrea operaénekesnőről van szó, akiről, ha nem tudná az ember, hogy szerte a világon megbecsült és elismert művész, akkor csak annyit mondana róla: nagyon kedves, igazán megnyerő nő. És még humora is van. És még macskája is van. És még háza is van. És még ideje is van interjút adni. »
CARDIFFI FIÚ, SKÓT GYÖKEREKKEL
Minőség és bizalom; közel egyórás beszélgetésünk során ezt a két szót mondta magyarul Nigel Jones, a legnagyobb nem állami tulajdonú magyarországi munkáltató, a Tesco első embere. A huszonkétezer főt foglalkoztató céget február óta igazgatja a walesi úriember. »
Szöveg: Siklós Erik
2014.06.02. 00:01
A LEGENDA CENTENÁRIUMA
Sorozatunkban a világ leghíresebb, legpatinásabb, legexkluzívabb szállodáiba kalauzoljuk el önöket. Az első részben a Dorchester Collection párizsi tagját, a brunei szultán tulajdonában lévő Plaza Athénée-t mutatjuk be. »
AZ ANGYALOK JUSSA
Ha azt mondom, Hennessy, ki ne vágná rá: konyak! Csakhogy a luxusipar egyik legnagyobb, úttörő dinasztiájának örökségét nem akárki viszi tovább: az ifjabb Kilian Hennessy az elmúlt néhány évben a parfümvilágot is meghódította megalkuvást nem ismerő, művészi kreációival. »
2016.08.15. 09:28
További cikkek betöltése
A keresett szó nem lehet rövidebb 3 betűsnél!
Bezárás
Berki Krisztián
Berki Krisztián, a lólengés kétszeres világ- és ötszörös Európa-bajnoka aranyérmet szeretne nyerni a jövő nyári londoni olimpián. Pontosabban ezt mi szeretnénk, és ő mindent meg is tesz érte. Ez,...
ORIENT EXPRESSZ
Minden elmúlik egyszer, de az Orient Expressz sohasem lesz a múlté. Legfeljebb az utazóközönség összetétele és az utazási célok változnak meg. A régi Orient Expressz, s annak az útvonala...
Kürti Sándor: Nyugodt erő
Kürti Sándort aligha kell bemutatni a Gentleman Magazine olvasóinak. Ha ugyanis a cégük valamelyik számítógépe felmondja a szolgálatot, vagy a személyes laptopja adja be a kulcsot, és vissza szeretné...
EDELÉNY A TALÁNYOK KASTÉLYA
Edelényről, a „Bódva parti Fertődről” a rendszerváltozás óta több rekonstrukciós elképzelés, terv, ötlet látott napvilágot, mint ahány ép ablakkerete volt – egy kanadai üzletember még indián kaszinót is...
India
„Hangarijan rádzsdutávasz dzsajenge!” Hindi nyelvű felszólításomra, miszerint hajtson a magyar nagykövetségre, a delhi taxis megsértődött: „Well, Sir, why do you address me in Hindi? I do speak...
It’s up to you, New York, New York
A New York név ugyanazt jelenti világszerte, mint Budapesten: egy magával ragadóan izgalmas, pezsgő szellemi és kulturális központot. Csakhogy míg a világ többi részén a sohasem alvó amerikai...
Gentleman Style Arbiter
A megjelenés terén valódi fejlődésünk legfőbb akadálya a „betegségtudat” hiánya. Minthogy ezen a téren szemléletünk nem örökölte az európai öltözködés tradicionális harmóniaképleteit, nem ismerjük...
GÖMÖR BÉLA
Gömör Béla professzor orvoslásról és műbarátságról
Haggistól a Chivasig
Skóciának és a Chivas Regalnak három nap elegendő volt ahhoz, hogy rabul ejtsen. Történt ez annak dacára, hogy utazom eleget, tömény alkoholt viszont igen ritkán fogyasztok. Amennyiben első komolyabb...